26. rész Van ami sosem változik

Mechi szemszöge

Minden egyes húzódás egyre fájdalmasabbá kezdett válni. Azon imádkoztam, hogy találjon meg valaki, mielőtt elmenne a gyerekem. Egyre inkább kezdtem elveszíteni az eszméletemet, amikor megláttam magam előtt Ruggero arcát, akkor pedig végképp azt gondoltam, hogy tényleg itt a vég.

- Lambre, komolyan most akarod feladni? Te egy túlélő vagy. Mégis mihez fogok majd kezdeni két gyerekkel, ha felébredek?

- Akkor nem haltam meg?

- Persze, hogy nem. Csak tart ki! - én egy aprót bólintottam a fejemmel és közben próbáltam nyitva tartani a szemeimet. Szerencsére a telefonom nem volt messze tőlem, ezért minden erőmet bevetve elkezdtem az első számot tárcsázni ami az eszembe jutott.
- Haló Mechi mi történt?
- Alba szólj a férjednek, hogy húzza ide a fenekét, mielőtt még elveszteném a gyerekemet! - kiabáltam bele a telefonba.
- Mégis mi a fene történt? Hogy érted azt, hogy mielőtt leveszíted a gyerekedet?
- Talán nem hallasz elég jól? Szólj már Facundo - nak egy kettő!
- Rendben sietek, de te csak nyugodj le, mert ijesztő vagy mikor mérges vagy! - nyöszörgött Alba, mire én kinyomtam a mobilt. Nagyon reméltem, hogy Alba sietve szólt Facundo - nak, hogy idnuljon meg, mert ha miatta elmegy a gyerekem én ki fogom nyírni. Szerencsére hamar megérkezett.
- Na jó akkor elmondanád miért kellett idejönnöm? - kérdezte miközben igyekezett kidörzsölni a fáradságot a szeméből. Amikor meglátta a vértócsát körülöttem, kipattantak a szemei.
- Ez neked  nyomós ok? - kérdeztem, mire ő csak hevesen megrázta a fejét és a karjába kapva rohant velem a kocsihoz.
- Kapaszkodj, mert turbó sebességre fogunk kapcsolni! - én szót fogadtam, majd tíz percen belül a kórházba is értünk. Facundo újra a karjába kapott, majd rohant be velem a kórházba, ahol már Alba idegesen várt minket.
- Hol vannak a többiek? - kérdeztem, miközben igyekeztem egyenletesen venni a levegőt.
- Szerinted szóltam nekik? Mégis miért lenne jó, ha mindenki iderohanna és aggódna érted?
- Mert a barátaim és ez a dolguk! - fújtattam, miközben az orvosok toltak befelé a műtőbe. Kaptam altatót, így már csak arra emlékszem, mikor kinyitottam a szememet és Alba idegesen ült az ágyam mellett.
- Na végre csak, hogy felébredtél. Már aggódtam miattad.
- Hol van a gyerekem? - kérdeztem idegesen.
- Mechi nem is tudom, hogyan mondjam el neked de...
- Itt is van a baba! - lépett be Facundo a karján egy kisbabával, aki nem fiú volt.
- Mégis minek hoztátok be ezt az idegen gyereket? Mit műveltetek a gyerekemmel?
- Mondtam Facu, hogy ezt nem fogja bevenni, Mechi az orvos azt mondta, hogy a baba túlságosan fejletlen még, hogy láthasd.
- Tessék? Mi az, hogy fejletlen? Meg fog halni a kisbabám? - a szemeimben könnycseppek gyűltek. Utálom magamat, amiért ilyen szerencsétlen vagyok.
- Nem szabad ilyenre gondolnod, hiszen a baba megszületett.
- Vigyetek oda Ruggero - hoz most! - kiabáltam rájuk, mire ők segítettek felállni, én pedig lassú léptekkel átmentem a szomszédos szobába. Ruggero a változatosság kedvéért még mindig aludt.
- Pasquarelli nem tudom, hogy hallasz e engem, de megszületett a gyerekünk. Képzeld az a pofátlan orvos még csak nem is engedi, hogy lássam - ami ezek után következett, az teljesen megdöbbentő volt.
- Lambre mond meg a magadét a dokinak! - láttam, hogy Ruggero szemei felnyíltak, nekem pedig hatalmas kő esett le a szívemről.
- Te idióta tudod, hogy rám ijesztettél! - sírtam el magam és gyengén megütöttem Ruggero mellkasát.
- Ne legyél már hisztis. Túléltem nem? Ennek örülnöd kéne.
- Persze mikor az idegesség miatt majdnem elvesztettem a babát.
- Az a lényeg, hogy te is meg ő is jól van igaz?
- Nem jutott el az agyadig, hogy az orvos nem engedi, hogy megnézzem? A fene essen belé Pasquarelli!
- Jó nyugodj meg. Még meg sem csókoltál, ez nálad új rekord!
- Parancsolsz? Rendben van Pasquarelli, egy hónapig ne számíts se csókra se ölelésre megértetted! - karba tettem a kezemet, majd mérgesen elfordultam.
- Ne csináld már ezt. Veled már viccelni sem lehet, mert mindent komolyan veszel. Tudod, hogy szeretném ha megcsókolnál.
- Rendben, de csak egyszer nem többször! - föléhajoltam, majd egy gyors csókot nyomtam, illetve nyomta volna a szájára, ha Pasquarelli nem kap el és kezd el vadul csókolni. Na már csak ez hiányzott. Ha most azt hiszi itt a kórházban fogok lefeküdni vele, akkor tévedésben van. A kezemmel megcsikiztem a nyakát, mire volt szíves elengedni.
- Megvesztél ember! Tudod te, hogy hol vagyunk? Ameddig jobban nem leszel ezt verd ki a fejedből.
- Miért utána már szabad? - nyalta meg a szája szélét, mire én elnevettem magamat. Hiába van ami sosem változik!