25.rész Vajon meghalhat? 2/2

Mechi szemszöge

Miután megérkeztek a mentők, betették Ruggerot az autóba. Én természetesen vele mentem. Muszáj volt felhívjam Lodot, hogy neki is elmondhassam az egészet. Remegő kézzel pötyögtem be a számát.

- Mechi  mi történt? - kérdezte miután felvette a telefont.

- Ruggerot elütötte egy kocsi, és lehet, hogy meghal! - a hangom minden egyes szónál elcsuklott. Alig bírtam kimondani a tényeket. Miután Lodo nem válaszolt, letettem a mobilt. A mentő lassacskán megérkezett a kórházba, az orvosok, pedig rögtön vitték is a műtőbe Ruggerot. Nagyon féltem, mi lesz vele, Ha valami baja esne, azt biztos nem élném túl.

Lodo szemszöge

Hihetetlen, hogy egyetlen másodperc alatt, mennyire meg tudnak változni a dolgok. Az egyik percben, még arra készülök, hogy a férjemmel kettesben lehessünk végre, a következőben, pedig meg tudom, hogy a bátyám élet és halál között van. Nem tudtam mit csináljak, nem tudtam mit mondjak, csak álltam dermedten, kezemben a mobilommal. Diego odasétált hozzám, és átkarolta a derekamat. Én azonban ellöktem, majd villám gyorsasággal szaladtam le a lépcsőn.
- Állj már meg! - kiabálta utánam Diego és a karomnál fogva magához húzott.
- Nem érdekel most semmi, csak a bátyám mellett akarok lenni érted? - a könnyeimtől már alig láttam, csak arra az egyre tudtam gondolni, hogy Ruggero meg is halhat.
- Azzal nem mész semmire, ha ordibálsz. Le kellene higgadnod. Így akarod vigasztalni a barátnődet? - igen tényleg igaza volt. Nem tudtam volna megvigasztalni Mechit ilyen állapotban.

Mechi szemszöge.

Már egy órája csak várok és várok, de semmi sem történik. Vajon mi tart ilyen sokáig az orvosoknak? Talán Ruggero meghalt és olyan gyávák, hogy nem merik elmondani nekem? Kétlem, hogy egy műtét ilyen sokáig tartana. Lassan már az ujjaimat harapdálom idegességemben.  Leültem az egyik székre, mert elkezdtem szédülni. Félek, hogy ez a túlzott idegesség, kárt tesz a babában. Próbáltam tisztán látni a dolgokat és kicsit megnyugodni. Egy fenéket! Ki tudna megnyugodni, ha az ember, akihez hozzá akar menni, élet és halál között lebeg? Az egyetlen felelős ezért, azok az átkozott riporterek! Ha nem hozzák le a cikket Ruggero meg Sevilla állítólagos csókjáról, akkor most nem ülnék a kórházban full idegesen arra várva, hogy valaki végre mondjon valamit Ruggero állapotáról. Megfordult a fejemben, hogy átmegyek Lodohoz, hogy megnézzem, hogy van, de jobban belegondolva, nem mozdulhatok el innen anélkül, hogy tudnék bármilyen apró hírt is a pasim állapotáról. Aztán mint valami pislákoló fény, ebben a kétségbeesésben, megérkezett Lodo és Diego, aki szinte már lihegve futott utána.
- Mechi mi van a bátyámmal? - látszott rajta, hogy tiszta ideg, ezért gondoltam nem fogom neki ecsetelni, miért történt a baleset.
- Még nem mondtak nekem semmit. Milyen orvosok dolgoznak itt? - olyan hangosan kiáltottam, hogy az ott várakozó többi ember, mind egy emberként nézett rám. Én szúrós szemekkel meredtem rájuk, míg hátat nem fordítottak nekem.
- Mechi, mi az istennek nem tudsz lenyugodni végre? - pöckölte meg a homlokomat, mire én fújtatva visszaültem a helyemre.
- Miért, szerinted mit csináljak? Ha Diegoval történt volna ez, te mit tettél volna? Talán hagytad volna a fenébe, hogy haljon meg?
- Ilyet még viccből, se mondj megértetted? Tudom, hogy dühös vagy, de nem kellene másokat megbántanod.
- Ne haragudj, de muszáj, hogy te megérts engem. Nem tudok, és nem is akarok tétlenül ülni itt.
- Önök Ruggero Pasquarelli hozzátartozói? - jött ki végre az orvos, és az orra hegyére tolta a szemüvegét.
- Mi van vele? Bökje már ki ember! - sürgettem, de ő csak komor arccal meredt rám.
- Nincsenek túl jó hírem. Volt egy kisebb komplikáció és a fiatal úr kómába esett! - nálam itt szakadt el az a bizonyos cérna. Egy kisebb dühroham közepette estem neki az orvosnak.
- Miket beszél maga idióta? Orvos maga egyáltalán? Mi az, hogy komplikáció? Ha igazi orvos lenne, ilyen elő sem fordulhatott volna! Esküszöm pert akasztok a nyakába, ha Ruggeronak egy haja szála is meggörbül világos voltam? - az orvos csak hevesen bólogatott és utat engedve hagyta, hogy bemenjünk hozzá. Megkértem Lodot, hogy várjon kint, ameddig én bemegyek hozzá. Kicsit félve nyitottam ki a kórterem ajtaját. Tudtam, hogy akit bent fogok majd látni, mérföldekre lesz, az igazi Ruggero Pasquarelli - től. Azonban, magam sem számítottam arra, amit bent láttam. Ruggero arcán, egy árva heg sem virított, nem lógtak ki hatalmas csövek a torkából. Egyedül az arcán lévő oxigén maszk jelezte nekem, hogy milyen állapotban is van. Teljesen olyan volt, mintha aludna. Őszintén bevallom, ez kicsit megnyugtatott. Odasétáltam az ágyához, majd halkan suttogtam a fülébe.
- Na ide figyelj Pasquarelli! Ha három napom belül nem nyitod ki a nyamvadt szemeidet, esküszöm neked, elintézem, hogy alulról szagolhasd az ibolyát - oké, tudom, hogy nem szabadna ilyet mondani, egy kómában fekvő embernek, de jobb lesz, ha komolyan veszi amit mondtam. Nem akarom én kinyírni, de ha nem vesz erőt magán, akkor kénytelen leszek megtenni. Nem hagyhat csak úgy itt engem, két gyerekkel a nyakamon. Igenis meg kell erőltetnie magát, ha nem jaj lesz neki.
- Hé hoztam neked kávét! - jött be a szobába Lodo is.
- A férjedet hol hagytad? Bár engem most rajta kívül senki más nem érdekel - mutattam Ruggero felé.
- Figyelj tudom, hogy rossz passzban vagy, de haza kellene menned pihenni.
- Eszem ágában sincs hazamenni. Nem hinném, hogy tanácsot kellene nekem adnod, mikor te ott sem voltál. Nem te voltál az, aki végig nézte, ahogyan elcsapja az autó. Pont te akarsz engem vigasztalni. Értékelném, ha békén hagynál engem, ha nem érted meg min megyek keresztül - mondtam és elindultam az ajtó irányába.
- Hé most meg hová mész? - kérdezte úgy, mint aki totál nincs képben.
- Igazad van, nem tudok nyugton maradni, ameddig ontod nekem a hülyeségeidet. Majd hívj ha van valami - azzal sarkon fordultam és elhagytam a szobát. Még, hogy ő akar nekem tanácsot adni? Hiszen azt sem tudja min megyek keresztül. Ha majd vele történik meg ugyanez talán rájön én mit érzek most. Persze nem kívánom, hogy történjen valami rossz Diegoval, de Lodo sosem tudja mikor kell leállni. Akinek pihenésre lenne szüksége, az ő és nem pedig én. Túlságosan segíteni akar másoknak, de nem veszi észre, hogy néha már egy kicsit túl sok. Kicsit ki akartam szellőztetni a fejemet, ezért a parkba mentem sétálni. Ilyenkor nyáron kellemes meleg van és ez jót tesz a hangulatomnak. Séta közben kicsit behunytam a szememet is. Azonban pechemre, nem vettem észre, a közeledő gyerekhordát, akik sietségükben meg löktek, én meg elestem. Kicsit fájni kezdett a hasam, ezért a kezemet rá helyeztem. Majdnem sokkot kaptam, amikor éreztem, hogy a kezemet valami furcsa meleg járja át. Óvatosan elvettem onnan a kezemet és csak ekkor láttam meg, hogy a rózsaszín blúzomon átüt a vér pontosan a hasamnál. Egyre hevesebben fájt a hasam. Pontosan olyan volt, mintha össze húzódások lettek volna. Istenem, ugye nem fogom most elveszíteni a babámat?

Folytatás hamarosan.....