24.rész Vajon meghalhat? 2/1

Lodo szemszöge.

Eltelt három hónap. mechi már a hatodik hónapban van, és a bátyámmal már lázasan tervezik, a kis Federico szobáját, ugyanis kiderül, hogy fiúk fog születni. Én azért titokban reménykedem, hogy inkább az anyjára fog ütni, és nem Pasquarelli génjeit fogja örökölni. Most minden lány, a Pasquarelli villában tengeti a napot, ugyanis milyen meglepő ma sincs forgatás, hiszen Sergionak megint valami rém fontos ügye akadt. Bár már csak 60 rész, és mindenki boldog lesz. Jó talán kicsit eltúlzom a dolgokat, hiszen ez az utolsó évad, és aztán mindenki szétszéled, de legalább a bátyám meg Mechi maradni fognak. A lányok épp babaruhákat nézegetnek Mechivel, én pedig külön vonultam tőlük. Nagyon nincs hangulatom az egész babavárosdióhoz. Bevallom hiányzik a férjem. Diegot ugyanis három hónapja nem láttam, mert el kellett mennie meglátogatni az anyját, meg Rodrigot és ez igazán elszomorít. Jó persze megértem én, hogy a családjával is foglalkoznia kell, de nekem nagyon hiányzik már, hogy a fülembe súgja mennyire szeret, hogy átöleljen és megcsókoljon. Mert akkor érzem magamat igazán boldognak. De persze tudom, hogy egy darabig nem fogom őt látni.

- Lodita ne farsulj már be, inkább gyere oda te is hozzánk - szólt nekem Cande és felhúzott a földről. 

- Jelen pillanatban, csak egy két kar kellene, ami jó szorosan átölel, és nem enged el soha - sóhajtottam fel, és toporogni kezdtem a kanapé előtt.

- Esetleg én megfelelek neked? - az ajtó felé tekintettem, és megláttam Diegot, aki bőrdzsekiben és napszemüvegben álldogált, kezében pedig egy nagy csokor jázminnal. Én a kanapéra löktem a lányokat, majd egyenesen a férjem karjaiba futottam. Ő felkapott a levegőbe és úgy megpörgetett, hogy szó szerint beleszédültem. Miután sikeresen letett engem a földre, megcsókolt. Ezt a pillanatot Mechinek valahogyan sikerült megörökítenie és már repült is az instagrammra.

@MechiLambre: Rómeó és Júlia újra együtt <3 @LodoComello@DiegoDomínguez

Olyan boldog voltam mint még soha. Diego és én már elég régóta vagyunk együtt, és senki sem választhat már el minket egymástól. Már csak azt remélem, hogy mindig ilyen boldogok leszünk, mint most ebben a pillanatban. A lányok kezdtek lassan elszállingózni, mi is hazaindultunk Diegoval.

- Csak, hogy végre visszajöttél. Már azt hittem soha többé nem foglak látni téged.

- Ugyan már, hogyan hagyhatnám el az én egyetlenemet. Nem bírtam már nélküled, ezért hazajöttem és ígérem, hogy soha többet nem fogok elmenni ilyen hosszú időre.

- Azt ajánlom is neked, mert ha megszeged, akkor Domingoval alszol majd odakint - kuncogtam és egy csókot nyomtam a szájára. Amit mondtam komolyan is gondoltam, szóval jobb ha vigyázz arra mit ígérget meg nekem. Miután hazaértünk, úgy döntöttünk elmegyünk moziba, hogy egy kicsit szórakozhassunk. Mivel a kicsik épp a nagyszüleikkel töltik az időt, ezért emiatt nem kell aggódnunk. Én felmentem a szobámba, és elkezdtem készülődni. Még nem is sejtettem, hogy ma egy olyan telefonhívást fogok kapni, ami végleg romba dönti az életemet.

Mechi szemszöge.

Végre az összes csaj lelépett. Bevallom néha kifejezetten vágyom az egyedüllétre, és a terhességem ez most rá is cáfol erre. Én tényleg imádom a csajokat, ők a mindeneim, de néha az őrületbe tudnak kergetni a hiperaktivitásukkal. Főként az én drága Cande barátnőm az. Annak örülök azért, hogy Lodo kivonta magát az egészből, mert legalább egy tiszta ember legyen közülük, aki képes normális tanácsokat adni. Mivel a hatodik hónapban vagyok, ezért már nem járkálok el annyit otthonról, mint szoktam. Ha tehetem inkább csak fekszek és nem csinálok semmit. Jó persze a lányomról gondoskodik, de mostanában szeretek lustálkodni. Az ölembe vettem a laptopomat és elkezdtem olvasni a friss híreket. Persze csak a szokásos dolgok. Hamarosan turné, Alba meg Facu bevallották, hogy úton a bébi, meg hasonlók. Viszont egy cikken meg akadt a szemem.

"Ruggero Pasquarelli és Karol Sevilla csókja!

Vajon mit szól ehhez a terhes menyasszony?"

Nagyon de nagyon dühös lettem. Amikor végig olvastam a cikket, akkor még jobban felment bennem a pumpa. Mégis, hogy a fenébe állíthatják azt, hogy Ruggero megcsal engem, azzal a 16 éves kis csajjal? Hiszen még egy épp kézláb bizonyítékuk sincsen, hogy alátámasszák. De majd én meg fogom nekik mondani a magamét. Felálltam a kanapéról, és felvettem a kabátomat. Épp akkor érkezett meg Ruggero is.

- Szerelmem, te meg hová készülsz?

- Megyek és beolvasok annak a pletykafészeknek, aki kitalálta, hogy te meg Sevilla csókolóztatok.

- Mi? Hogy a fenébe jelentethették meg azt a cikket. Mechi remélem tudod, hogy nem történt semmilyen csók, mert sose lennék képes rajtad kívül mást csókolni?

- Igen persze, hogy tudom. Nem is hibáztatlak érte. De most muszáj lesz megmondanom a magamét. Hidd el a te érdeked is nem csak az enyém.

- Szerelmem kérlek, ezt inkább hagyd rám, majd én elintézem.

- Nem Ruggero. Végre nekem is tennem kell valamit érted, szóval ezt most én intézem el - szépen lassan elengedtem a kezét, majd magamra kaptam a táskámat, és elindultam kifelé. Az utcán, csak úgy hemzsegtek az autók. Szinte minden percben elsuhant előttem egy. Szerencsére a lámpa zöldre váltott, és könnyedén át tudtam érni. Sajnos Ruggero már nem volt ilyen szerencsés. Az egész, egy pillanat műve volt. Épp akart át haladni az úton, azonban nem vette észre, a felé közeledő kocsit. Az autó nekiütközött, Ruggero pedig egyenesen a szélvédőnek csapódott. Az ereimben megfagyott a vér. Az aggodalmam rettegésbe ment át, mikor megláttam, hogy a szélvédő, amiről Ruggero a földnek csapódott. Egy merő vér volt. Elkezdtem szédülni, majd amilyen gyorsan csak tudtam odasiettem hozzá, miközben a vezető anyját szidalmaztam.

- Hívja már a mentőket maga szerencsétlen! - kiáltottam rá, ő pedig sietősen hívta is őket. Én letérdeltem, Ruggeró mellé, és megnéztem, hogy van e pulzusa. nem volt. Légzése? Az sem volt. Olyan volt, mintha egy szobor lett volna. Semmijét sem mozdította meg, a szemei pedig csukva voltak.

- Ruggero! - kiáltottam fel fájdalmamban, majd zokogva borultam, a mellettem fekvő élettelen testre.

Folytatjuk