Karácsonyi csoda(Külön kiadás)

Diego szemszöge

Végre elérkezett a Szent Este is. A legjobb ebben az ünnepben, hogy együtt lehet az egész család. Szerencsére ez alkalomból, még Lodot is kiengedték a kórházból, ami miatt ez a nap még csodálatosabb. Most a srácokkal, Ruggero és Mechi közös házában beszéljük meg, hogy hol fogjuk tölteni az ünnepeket. Szeretnénk közösen ünnepelni, mert egy évben, csak egyszer van karácsony. Szerencsére, a kicsik ajándékát, már beszereztem és Lodo ajándékáért is csak el kell mennem. Nos az ajándéka, egy gyűrű, amin a megismerkedésünk dátuma szerepel és természetesen a nevünk is. Már nagyon vártam, hogy újra átölelhessem és elmondhassam neki mennyire szeretem. Közben végig azon gondolkodtam, hogyan mondjam el neki az ajánlatot, amivel megkerestek, ráadásul Cande és Samu esküvője, is a jövőhéten esedékes, szóval nem túl sok esélyem marad, hogy beszélhessek erről. Fogtam magamra kaptam az ingemet, befújtam magam parfümmel, és lesiettem a lépcsőn. A kicsik nincsenek otthon, mert Clara elvitte őket, hogy estig vele legyenek. A srácok az asztalnál, már el is kezdtek beszélgetni.
- Die mi lenne, ha Olaszországba mennénk? - kérdezte Ruggero
- Az nem is olyan rossz ötlet. Lodo apja, úgyis ott lakik biztos ő is örülne, ha a családjával lehet.
- De a csajoknak még ne szóljunk legyen nekik meglepetés - vágott közbe Facu
- Igen teljesen igazad van. Na jó srácok, nekem mennem kell a kórházba, mert a feleségem mellett kell lennem, ameddig ki nem engedik. Becsuktam magam mögött az ajtót, és beültem a kocsimba. Elmentem az ékszerészhez, aki a gyűrűt készítette és elindultam a kórház irányába. Az egész testemet átjárta az öröm, mert végre hónapok után végre először lehetek a feleségemmel, távol a kórháztól. Miután megérkeztem, leparkoltam a kocsit és már siettem is a feleségem kórterméhez. Sajnálatomra, a lányok már beelőztek és nagy vidám cseverésztek, Lodo - val.- Drágám csak, hogy végre itt vagy -Az arcára mosoly ült ki, ami boldoggá tett. Már rég nem láttam őt, így mosolyogni.
- Igen itt vagyok, de látom nem vagy egyedül - kérlelően néztem a lányokra, akik vették a lapot és kettesben hagytak minket.
- Miért kellett őket elzavarnod? Csak nem féltékeny vagy a barátnőimre?
- Persze, hogy nem csak így nem tudtam volna odaadni az ajándékomat neked.
- Vettél nekem ajándékot? - Láttam ahogy csillognak a szemei, ez akaratlanul is nevetésre késztetett.
- Persze te buta, hiszen karácsony van - elővettem a zsebemből az apró dobozt, és az orra előtt csaptam fel a tetejét.
- Diego az csodaszép köszönöm - elmosolyodott, és finoman simogatni kezdte a gyűrűt. Én levettem az ujjáról, a jegygyűrűjét, és a helyére ezt a gyűrűt húztam fel. Gyengéden megpusziltam a kézfejét, belőle ez halk kuncogást váltott ki.
- Annyira szép, de nem érdemeltem meg. Mivel itt voltam, nem tudtam neked ajándékot venni és szörnyű bűntudatom lett.
- Nekem az is nagy ajándék, hogy velem töltheted, a mai estét. A fiúkkal úgy gondoltuk, hogy elmennék Milánóba ünnepelni.
- Na és mi lesz a kicsikkel és Francesca- val? őket itthon hagyjuk?
- Már, hogy hagynánk itt? A nagyszüleikkel lesznek, hiszen ott van apukád, majd ő vigyázz rájuk.
- Mondtam már, hogy te vagy a legjobb férj, az egész világon?
- Csak milliószor, de nem bánom, mert a te szádból csodásan hangzik minden egyes szó.
- Ha tudnád mennyire boldog vagyok, hogy veletek lehetek ezen a csodálatos napon.
- Azt elhiszem, de öltözz fel és már mehetünk is a reptérre, a többiek ott várnak meg minket - erre fel állt, de alig tett meg pár lépést, mikor ájultan zuhant a földre. A teste görcsbe rándult, én pedig teljesen megdermedtem. Aztán végigfutott az agyamon, mikor Lodo a liftben rosszul lett, az orvos egy injekciót adott az oldalába, amitől hamar lenyugodott. Nem gondolkoztam egy percet sem, csak fogtam a fecskendőt, ami gyógyszerrel volt tele, és finoman az oldalába szúrtam. Letöröltem a keletkezett vért, és láttam, hogy fokozatosan kezd lenyugodni. Vettem egy mély lélegzetet, és megnyomtam a nővérhívót. Szerettem volna, ha az orvos is megnézné. Leültem egy székre, és nagy sokára, az orvos is megérkezett.
- Diego, nagyon jól tetted, hogy nem vártad meg ameddig ideérünk, hanem rögtön cselekedtél. Ezzel megmentetted a feleségedet - Elkerekedett szemekkel bámultam rá. Hogy nekem köszönhetően maradt volna életben? Teljes képtelenségnek tartottam.
- Gondolkodtál már azon, hogy orvos legyél? - Szegezte nekem a kérdést.
- Nos nem ezen, tényleg nem gondolkodtam.
- Ajánlok neked valamit: Lehetnél, a gyakornokom is, utána pedig elkezdhetnél egy egyetemet is.
- Most azonnal kellene válaszolnom?
- Nem szükséges, gondolkozz csak rajta nyugodtan. Most magatokra hagylak titeket - Ezzel ki is ment a szobából. Teljesen összezavart amit mondott nekem. Még csak eszembe se jutott soha, hogy orvos legyek. De azért ezt észben tartottam. Visszaültem Lodo ágya mellé, majd küldtem egy üzenetet, hogy jöjjenek a kórházba és karácsonyozzunk itt. Lassan a feleségem is felébredt, én pedig megpusziltam a kézfejét. Láttam, hogy elmosolyodik.
- Mi történt? Mennyit aludtam?
- Nem aludtál. Megint rohamod volt, de ne aggódj már jobban vagy.
- Meddig fog ez még tartani? ameddig meg nem halok? - Láttam, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcán, én reflexből, az arcához kaptam és letöröltem.
- Nem kell aggódnod, mert én mindig itt leszek melletted, és nem engedem, hogy bajod essen.
- Nem is tudom mi lenne velem nélküled - gyengén megcsókoltam a száját, ő pedig a nyakam köré fonta a kezeit. Egy óra múlva, már a többiek is megérkeztek. Szerencsére, Clara elhozta a kicsiket is, ami mosolyt csalt Lodo arcára. Sosem láttam még őt ennyire boldognak. Miután  többiek elmentek, már csak négyen maradtunk a szobában. A kicsik már rég aludtak, és láttam, hogy a feleségem szemeire is lassan álom nehezedik.
- Drágám, miért nem alszol? Látom, hogy fáradt vagy már.
- Csak szeretnék ébren lenni, mert félek, hogy ha lecsukódnak a szemeim, soha többet nem leszek képes kinyitni őket. Nem akarlak még elhagyni téged. Tudom, hogy még szükséged van rám, ahogy nekem is rád. Te vagy az egyetlen, aki boldoggá tud tenni, csak is te és senki más - Éreztem, hogy én sem úszom meg könnyek nélkül. Magamhoz öleltem, a törékeny testét, és gyengéden megcsókoltam.