9.rész-" Mindig te leszel a legfontosabb nő az életemben"

Lodo szemszöge.

Amit Diego mondott teljesen lesújtott engem. Képtelen vagyok elhinni amit mondott. Semmit sem szólva, ijedten a férjem karjai közé bújtam.

- Diego meg fogok halni?- nyögtem ki az első kérdést, ami akkor az eszembe jutott.

- Nem gyönyörűm, azt nem engedem meg. Élni fogsz és boldogok leszünk együtt- mondta és egy puszit nyomott a homlokomra. Sajnos ez az öröm, nem tartott sokáig, ugyanis megérkezett az orvos is.

- Doktor úr, ugye a feleségem meg fog gyógyulni?- kérdezte aggódva a férjem.

- Igen meg van rá az esély, de most mindenképpen kemoterápiát kell alkalmaznunk, mert most a sima kezelés nem használna- A fejemben átfutott, mi fog velem történni. Ugyanaz mint a nővéremmel. De én ezt nem fogom tudni elviselni. A férjem magához ölelt, én pedig meg sem bírtam szólalni.  Aztán Diegonak el kellett mennie, hogy közölje a hírt a többiekkel is. És el is kezdték, a kezelésemet. Borzasztó érzés volt, hogy nem mehettem ki a kórházból, úgy éreztem vége az életemnek. Nem volt miért életben maradjak. Ekkor kopogtattak az ajtón, és belépett a szőke hajú barátnőm.

- Lodo most hallottam, hogy mi történ, annyira sajnálom ami veled történt most.

- A többiek, hogy fogadták?

- Cande sír, a bátyád zokog, Albanak, az orvos meg nyugtatót adott.

- Mechi, miért pont akkor történik ez velem, mikor minden jó volt?- kérdeztem tőle és megeredtek a könnyeim.

- Nem tudom, de ne sírj kérlek- erre magához ölelt engem.

- Na jó, de biztos más oka is volt annak, hogy idejöttél hozzám.

- Igen a helyzet az, hogy ma tudtam meg, hogy gyermeket várok- súgta a fülembe, mire sikítottam egy hangosat.

- Barátnőm, most azt akarod mondani, hogy nagynéni leszek?- elkezdtem tapsikolni, mire Mechi egy halvány mosolyt eresztett felém.

- Igen azt, ráadásul kislány lesz. El tudod ezt hinni? Egy kicsi Pasquarelli kislány.

- Annyira boldoggá tettél ezzel a hírrel. Mond meg a bátyámnak is, hogy gratulálok neki és nagyon szeretlek.

- Én is téged, remélem minél hamarabb meggyógyulsz- még egyszer megölelt, aztán vissza kellett mennie a többiekhez. Én újra magamba roskadtam. Ez a hír, ugyan kicsit feldobott, de el nem felejteti azt, ami hátra van. Nagyon rossz abban a tudatban élni, hogy egy olyan betegségben szenvedsz, amiből nem biztos, hogy felépülsz. Lógattam a lábamat a székről, mikor meghallottam, hogy valaki az ajtóban itatta az egereket. Résnyire nyitottam az ajtót, és megláttam a férjemet, aki erővel püfölte az ajtót, és kiabált. A szívem teljesen összeszorult. Nem bírtam már ezt tovább. A férjem miattam szenved, ő nem ezt érdemli. Boldognak akarom látni, de mellettem nem lesz az. Fogtam a tűt, kivettem a kezemből, ami szörnyű fájdalommal járt. Láttam, hogy a vérem cseppekben folyik a padlóra, de ez sem számított. Kimásztam az ablakon, és a parkba futottam.

Diego szemszöge.

Alig álltam már a lábamon. Nem bírtam felfogni, hogy elveszíthetem a feleségemet, a nőt akit mindennél jobban szeretek. Ő a mindenem és nem bírnám elveszíteni. Úgy döntöttem, hogy bemegyek hozzá. Először bekopogtam, de nem jött válasz. Azt gondoltam, csak elaludt. Mikor bementem, Lodonak hűlt helye volt. Láttam, ahogy friss vércseppek keletkeztek, a hófehér szőnyegen. Szörnyen megijedtem, benéztem a fürdőbe is, de a feleségemnek semmi nyoma sem volt. Mikor megláttam a nyitott ajtót, azonnal kisiettem a kórházból és keresni kezdtem őt. Mindent tűvé tettem érte, kerestem a stúdióban az otthonunkban, a lányoknál de semmi. Aztán a parkba mentem. Az volt az utolsó hely, ahol még meg tudtam nézni. Ekkor az egyik fa mögül, hangos zokogást hallottam meg. Odasiettem, és megtaláltam a feleségemet, aki összekuporodva sírt, miközben az egyik hajtincsét szorongatta.

- Drágám, már mindenhol téged kerestelek- szorosan magamhoz öleltem, mire a zokogása kicsit alább maradt.

- Látod ezt Diego? Látod ezt?- kérdezte tőlem és a hajtincsét felém mutatta.

- Szerelmem kérlek hagyd ezt abba, mert ezzel csak még jobban ártasz magadnak.

- Én csak neked ártok Diego, te szenvedsz mellettem ezt nem bírom elviselni érted?

- Drágám teljes szívemből szeretlek, te vagy nekem az első és a legfontosabb, de kérlek ne add fel a harcot.

- Vigyél vissza a kórházba kérlek, nagyon fáj a karom- ekkor vettem észre, hogy a hajlata csupa vér. A karomba kaptam és visszavittem a kórházba. Miközben ellátták Lodot, én a srácokat a kórházba hívtam és megkértem énekeljék el az egyik dalt, amit neki írtam. A dal címe: Mil vidas Atras. A srácok szerencsére belementek, és mikor Lodot ellátták, elkezdték énekelni a dalt.

" Mond, hogy ez igaz! Meg kell változnia

Egy csókkal az igazságomnak

Nem tudom elmondani milyen érzés,

Mikor a szemedbe nézek tudom

Szerettelek, ezer élettel ezelőtt.

- Láttam, ahogy a feleségem szeméből könnyek szöktek ki. Nagyon meghatotta a dal, majd a szám végeztével felém fordult.

- Ezt te írtad nekem?- kérdezte, miközben a kezével törölte le a könnyeit.

- Igen Lodovica, mert nagyon fontos vagy nekem. Te adod meg azt a boldogságot, ami életben tart engem. Nem is tudnám elképzelni nélküled az életem. Soha nem szerettem még így senkit.

- És mi van akkor, ha az élt el fog választani minket egymástól?

- Bármi is történjen, mindig te leszel a legfontosabb nő az életemben!- Erre nem mondott többet, csak magához húzott és egy csókot nyomott az ajkaimra.