15.rész. Örök szerelem

Lodo szemszöge

A mai nap kezdődhetett volna úgy, mint minden eddigi napom. De sajnos nem így történt. Ma még vissza kell mennem, egy utolsó kezelésre, hogy az orvosok biztosak legyenek benne, hogy teljesen egészséges vagyok. Még a reggeli kelés, sem úgy ment, ahogy vártam. Nem volt hangulatom kikelni, az ágyam melegéből. Talán nagyon megszoktam, hogy a kórházban szinte alig mozdultam ki az ágyból. Az ébresztőóra vadul kolompolt, ez pedig arra késztetett, hogy még jobban magamra húzzam a takarót. Az egyik kezemmel, le akartam csapni az órát, de az már nem volt a helyén. Kikukucskáltam a takaró alól, és megláttam a férjemet, ahogy kikapcsolja az órát, és visszateszi a helyére. Kibújtam a takaró alól, és megdörzsöltem a szemeimet.

- Csak nem felébredt a hercegnő? - kérdezte és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Őszintén semmi kedvem nincs vissza menni a kórházba.

- Ugyan már csak egy hétvége ezt igazán kibírhatod.

- Te könnyen beszélsz te teljesen egészséges vagy.

- Na jó irány reggelizni! - A karjába kapott és mint ha mi sem történt volna szaladt le velem a lépcsőn. Én hiába kapálóztam a lábammal, mint aki meg sem hallotta rohant tovább.
- Most már igazán tegyél le, mert mindenkit fel fogsz kelteni! - nevettem, és leugrottam a földre. Fogtam magam, leültem a kanapéra és magamra húztam a takarót.
- Látom rám nem hallgatsz, szóval keményebb módszerrel kell próbálkozzak.
- Mégis miféle keményebb módszerrel? - kérdeztem és a fejemet ismételten kidugtam a takaró alól. - ekkor éreztem, hogy valaki megragadja a lábamat. Lenéztem a földre és megláttam a bátyámat, aki egy erőset rántott a lábamon, én pedig a földre huppantam.
- Ruggero Pasquarelli te idióta a frászt hoztad rám! - fogtam magam, és a hátára ugrottam. Ő elkapta a lábamat, és elkezdett körbeszaladgálni velem a házban.
- Gyí lovacska - nevettem és a lábammal vadul kalimpáltam. Tudniillik, hogy mi nem vagyunk egy normális család. Sőt... Néha komplett idiótát csinálunk magunkból. Miután Ruggero visszért a kiindulási ponthoz, vagyis a kanapéhoz, óvatosan visszahelyezett rá.
- Na látod drágám, így kell megnevettetni egy lányt.
- Akkor talán neki kellett volna a férjednek lennie nem pedig nekem - na tessék most még meg is sértődött. Persze tudom, hogy nem volt komoly a dolog.
- Ez esélytelen, pláne, hogy a húgom ráadásul, én már megtaláltam  a páromat, de úgy tűnik hamarosan el is kell veszítsem.
- Mi történt bátyus? - kérdeztem tőle és megsimogattam a karját.
- Egy idióta vagyok húgi. Tegnap összekaptam Mechivel, és én hülye tönkretettem csillag medálos láncát, amit az apukájától kapott. Persze ezek után ki is dobott a házból.
- Nem tudjátok ezt megbeszélni?
- Már próbáltam hívni, de nem veszi fel. Fogalmam sincs mihez kezdenék nélküle. Beleőrülök a tudatba, hogy nem lehetek ott velük. Mechi és a lányunk nagyon sokat jelentenek nekem, és nem akarom őket elveszíteni.
- Hát tesó úgy tűnik végre te is felnőttél.
- Igen talán Francesca kellett ahhoz, hogy egy kicsit megkomolyodjak. De mi lesz, ha el fogom őket veszíteni?
- Nem fogod. Ismerem őt, és képtelen rád sokáig haragudni. Inkább menj vissza, és kérd a bocsánatát. Ennél többet, most úgyse tehetsz.
- Rendben van, és köszi a tanácsot - nyomott egy puszit az arcomra, és elindult Mechi - hez.
- Mondtam már, hogy párkapcsolati tanácsadónak kéne menned? - kérdezte Diego és a kezével átölelte a derekamat.
- Nem hinném, hogy lenne rá időm. Nem tudom fel tűnt e, de van két gyerekünk, akiről gondoskodni kell, plusz ott vannak a forgatások, és a próbák.
- Igazad van, de most már irány a kocsi, mert ha elkésünk az orvosod ki fog nyírni - ezzel fogtuk magunkat és elindultunk a kórházba. A csajok ma eljönnek hozzám, hogy egy kicsit együtt legyünk.

Mechi szemszöge.

Otthon üldögéltem a tök üres lakásban. Miután kiadtam Ruggero útját, a ház szörnyen csendes lett. A kanapé mellett egy bölcsőben pihent a lányunk. Szerencse, hogy még ilyen kicsi, és nem ért az egészből semmit. Odamentem, és kivettem őt, mert kezdett éhes lenni. Fogtam a cumisüvegét, és elkezdtem őt megetetni. Annyira hasonlít Ruggerora. Azok a nagy barna szemei, amivel képes levenni az embert a lábáról. Talán kicsit eltúloztam a dolgokat, és nem kellett volna kidobnom őt, de nagyon megbántott. Már abban sem vagyok igazán biztos, hogy tudnék e benne újra bízni. Miután Francesca kellően jól lakott visszafektettem őt aludni A mobilom, már harmadjára csörrent meg. Vajon Ruggero miért nem tudja egész egyszerűen elfogadni, hogy nem akarom látni? Ekkor a csengő is megszólalt, Francesca pedig a zaj hatására felébredt, és keserves sírásba kezdett. Én vettem egy mély levegőt, a karomba kaptam, és miközben próbáltam őt elaltatni, kinyitottam az ajtót. A küszöbön Ruggero állt egy csokor vörös rózsával a kezében. A szeméről sütött a bűntudat.

- Mechi bejöhetnék? Muszáj beszélnem veled.

- Rendben gyere, de csak öt percet kapsz aztán soha többet ne lássalak - becsuktam mögötte az ajtót, és visszafektettem a kicsit a helyére. Leültem a kanapéra, ő pedig mellém ült.

- Tudom, hogy elszúrtam az egészet. De nem tudok és nem is akarok nélküled élni.

- Szerintem kicsit elkéstél a bocsánat kéréssel. Nagyon fáj amit tettél, és félek nem tudok neked megbocsátani, bármennyire is szeretlek téged.

- Kérlek ne csináld ezt. Te vagy nekem a legfontosabb. Ha kettőnkre nem gondolsz, legalább a lányunkra gondolj, neki milyen lesz, ha úgy kell felnőnie, hogy mi nem vagyunk együtt.

- Hidd el tudom milyen az, és nem kívánom, hogy ezt neki is át kelljen élnie.

- Akkor miért nem adsz nekem egy esélyt, hogy megmutassam, hogy igazán megbántam amit tettem.

- Kérlek érts már meg engem is. Nem könnyű azok után amiket műveltél.

- Tudom, hogy egy idióta voltam, de nem voltam magamnál elvesztettem a fejemet.

- Ez nem mentség arra amit tettél velem Ruggero. A fenébe is miattad veszítettem el a gyereket akit vártam! - szinte ordítva mondtam ki a mondatot. Tombolt bennem a düh és a csalódottság. Nem akartam senkinek sem elmondani ami történt, mert nem kértem a sajnálatukból.
- Könyörgök bocsáss meg nekem - láttam, ahogy a szeméből egy könnycsepp folyik végig az arcán. Hatalmas gombóc volt a torkomban.
- Sajnálom, de nem megy - felálltam, és kiszaladtam a házból. Behunytam a szememet, és hagytam, hogy a könnycseppjeim végig folyjanak az arcomon Vettem egy mély lélegzetet és egyenest a parkba mentem. Ott leültem egy padra, és elkezdtem visszaemlékezni. Csak szép emlékeket akarok megőrizni Ruggero - ról. Ami tegnap történt, az életem legrosszabb napja volt. Ruggero túl sokat ivott, én pedig próbáltam őt, ágyba fektetni, de bedühödött és lelökött engem a lépcsőről. Az esés szörnyű fájdalmakkal járt. Mivel fel tudtam állni, magam mentem el a kórházba. Aztán az orvos közölte velem, hogy két hónapos terhes voltam. Mintha alaposan gyomor szájon vágtak volna párszor. Miután hazamentem, Ruggero már józan volt. Nagyon mérges voltam rá, ezért rögtön a képébe vágtam, hogy mit csinált. Aztán persze jött a szokásos bocsánatkérésével. De engem ez nem hatott meg, és kidobtam a házból. Most meg újra jön, és próbálja visszakönyörögni magát. Miért nem gondol bele kicsit az én helyzetembe is. Nem ő vesztette el a gyereket hanem én. A tenyerembe temettem az arcomat, és újra sírás közeli állapotba kerültem. A zsebemben megrezgett a mobilom. Gyorsan letöröltem a könnyeimet és felvettem.
- Halló! - szóltam bele, és szerencsémre egy ismerős hang szólt vissza.
- Mechi Lodo vagyok. Nem tudnál bejönni a kórházba? A hétvégén, még csinálnak egy utolsó kezelést. Alba és Cande már itt vannak, de hiányzol nekünk.
- Rendben van oda megyek, egy fél óra és ott vagyok - letettem a telefont. Hiába vagyok összetörve, neki sosem mondhatok nemet. Felálltam, megigazítottam az elkenődött sminkemet és elindultam a kórház felé. Út közben azonban egy pillanatra megálltam, mikor Jorge és Facu beszélgetésére lettem figyelmes.
- Jorge biztos vagy benne, hogy ezzel majd meg fog neki bocsátani?
- Ez természetes Mechi ennek nem mondhat nemet. Túlságosan szereti Ruggerot, hogy erre nemet mondjon.
- Mire nem mondanék nemet? - kérdeztem, és odasétáltam hozzájuk.
- Hát arra, hogy Ruggero addig fog neked könyörögni amíg meg nem bocsátasz neki - válaszolt Facu.
- Szóval tudjátok mi történt igaz?
- Igen már elmondta. De figyelj Mechi te szereteted őt, és ő is téged ráadásul nem volt szándékos a tette.
- Azt én is tudom, de ettől még fáj amit tett. Most megyek fiúk, mert Lodo kórházban van, és nekem is ott kell lennem vele - sarkon fordultam, és mentem tovább. Nagyon furcsák nekem a srácok, tuti, hogy készülnek valamire. Mikor megérkeztem a kórházba, egyenesen Lodo szobájába mentem.
- Szia a kislány - mosolyogtam rá, és jó szorosan megöleltem.
- Jaj Mechi csak, hogy itt vagy. na kibékültél a bátyámmal? - kérdezte tágra nyílt szemekkel, én viszont csak lesütöttem a fejemet.
- Az igazság az, hogy... Nem tudtam befejezni a mondatomat, mert felcsendült a Mil vidas atras dallama, amit Ruggero írt. én elkezdtem tördelni az ujjaimat. Majd belépett Ruggero, kezében az elmaradhatatlan gitárjával, és belekezdett a dalba.

Mondd, hogy ez valódi

Megváltoztál végül

A csókommal, az az igazság, hogy

Nem tudom kifejezni

Szavakkal, de

Mikor a szemedbe nézek, tudom

Hogy ezer élettel ezelőtt is szerettelek

A könnyeim potyogtak a szememből, ahogyan hallgattam az énekét. Igaza volt a fiúknak. Képtelen vagyok őt utálni, még ha nagyon akarom is. A dal végeztével, végleg összetörtem. Hangosan elkezdtem zokogni. Ruggero átadta a gitárt Facunak és letérdelt elém. Én magamhoz húztam, és olyan szorosan öleltem át, ahogyan csak tudtam.

- Tudom, hogy amit tettem azt nem lehet megbocsátani, de én mégis hiszem azt, hogy van olyan erős a kapcsolatunk, hogy túljussunk rajta. Szeretlek téged és veled akarom leélni az életemet - ere, az ingének zsebéből előkapott, egy vörös kis dobozkát, majd az orrom előtt nyitotta fel. A dobozban, egy apró gyémántokból kirakott csodaszép gyűrű volt, ami csillag alakot formázott. A szám elé kaptam a kezemet, a könnyeim pedig már patakokban folytak le az arcomról.

- Mercedes Stoessel Lambre lennél a feleségem?

- Igen Ruggero persze, hogy leszek - újra magamhoz húztam, és egy apró puszit hintettem a vállára. Láttam az arcán, hogy ő is ugyanúgy meghatódott mint én, és neki is könnybe lábadtak a szemei.

- Már féltem, hogy nemet fogsz mondani.

- Igent mondtam, mert szeretlek, de én fogom eldönteni mikor legyen világos? - terem hirtelen megtelt nevetéssel. A fiúknak végig igazuk volt. Erre nem mondhattam nemet. Minden vágyam az volt, hogy egyszer majd Ruggero felesége leszek, erre tessék. A srácok egyesével gratuláltak nekem, én viszont egyből Lodohoz fordultam.

- Lodovica Domínguez Comello, szóval csak ezért rángattál ide?

- Bocsi, de a végén megérte nem?

- Köszönöm Lodo. Te vagy a legjobb barátnő a világon - mondtam neki és megöleltem. Látszott, hogy ő is nagyon elérzékenyült. Persze ez természetes, hiszen nem minden nap láthat ekkora drámai békülést mint a miénk. Amíg a srácok, elugrottak valami ennivalóért, én szorosan a vőlegényemhez bújtam.

- Ugye tudod, hogy mennyire szeretlek? - kérdezte, mire én bólogatni kezdtem.

- Annyira rossz lett volna, ha el kellett volna tőled szakadnom Ruggero.

- Szeretlek kicsi Supernovám, és én mindig melletted leszek.

- Én is szeretlek, te fényesen ragyogó csillag ami beborítja az égboltot - Ruggero, csak az ajkaimra tapasztotta a sajátját. Végre minden megoldódott, és újra boldogok lehetünk.