11.rész- Bezártság.

Lodo szemszöge

A tegnapi keserédes napot figyelembe véve, ma úgy ébredtem fel, hogy bármi megtörténhet. Mikor felébredtem, a férjem még a lábamra dőlve, aludta az igazak álmát. Olyan akár egy igazi angyal. Számtalanszor bebizonyította már nekem, hogy ő a legjobb ember a világon. Itt van mellettem, mikor szükségem van rá, gondoskodik rólam és feltétel nélkül szeret. Vissza emlékeztem az esküvőnk napjára. Mikor az apám kezét szorongatva mellé léptem és a kezeit összekulcsoltam a sajátommal. Mélyen a szemébe néztem, és láttam azt a csillogást, amit csak én láthatok. Olyan boldogok voltunk akkor. Mindketten úgy éreztük ezért a pillanatért minden fájdalom és könny megérte. De ezek a pillanatok szörnyen keménynek ígérkeztek. Félek attól, hogy a férjem már nem fog szépnek tartani, és más mellett fog vigasztalódni. Borzasztó lenne belegondolni abba, hogy egy nap majd nélküle kelljen felkelnem. Nem volt szívem őt felkelteni, de neki dolgoznia is kell. Gyengén megsimogattam a fejét, mire lassan kinyitottam a szemét. Rámosolyogtam ő pedig felkelt. 

- Drágám tudom, hogy szívesen maradnál itt, de muszáj menned, mert lekésed a koncertet.

- Olyan rossz lesz téged itt hagylak, mert nem szeretném, hogy egyedül lennél.
- Édesem ne aggódj, meg leszek úgy hogy, nem kell semmiért se aggódj- mondtam neki és megöleltem. Erre kicsit megnyugodott, adott nekem egy csókot. Kicsit rossz, hogy én nem lehetek ott a koncerten, de az a legfontosabb, hogy meggyógyuljak. Úgy döntöttem, folytatom tovább a dal megírását.

Diego szemszöge.

Nagyon sajnáltam, hogy a feleségemet ott kellett hagynom egyedül, ezért eszembe jutott valami. Meg is osztottam ezt az ötletet Sergio-val.

- Mi lenne, ha a koncertet inkább a kórházban tartanánk, hogy Lodo is részt vehessen rajta.

- Ez remek ötlet, de nem vagyok benne biztos, hogy a kórház is beleegyezik.

- Ezt majd én elintézem, te csak szólj a srácoknak, hogy változott a program és a kórházba menjenek, ne az arénához- Ezzel ott is hagytam, hogy beszélhessek, Lodo orvosával. Szerencsére beleegyezett, mondván legalább a többi beteg, is kikapcsolódhat egy kicsit. Nagyon boldog voltam, de inkább nem szóltam róla Lodonak, hogy meglepetés legyen neki. Viszont, hogy végre legyen egy kis öröme is, bevittem neki a gyerekeket. Szegényeknek, nagyon hiányzik már, hogy nincs ott velük.
- Anyuci anyuci- szaladt oda a lányunk Lodohoz, mire ő felkapta és jól megölelgette.
- Diego a te ötleted volt, hogy látogassanak meg?- fordult hozzám.
- Szerettem volna, ha kicsit veled lennének, és te boldog lennél, de van még egy meglepetésem, viszont ahhoz fel kell öltöznöd, és le kell velem jönnöd az aulába.
- Mégis milyen meglepetésre számítsak?
- Ne kérdezz semmit, csak siess- mondtam neki és betuszkoltam a fürdőbe. 10 percet kellett várnom rá, ameddig sikerült elkészülnie. Csodálatosan szép volt, egy kékeszöld ruhában volt, és nem is látszott rajta, hogy mennyire beteg. Eleresztett, egy halvány mosolyt, én pedig rákacsintottam. Nyújtottam neki a karomat, ő pedig belém karolt. reméltem, hogy tetszeni fog neki a meglepetés, amit neki csináltam.
- Diego elárulnád végre, hogy miért jöttünk ide?- kérdezte tőlem, mikor az aulába értünk.
- Ha megfordulsz, akkor meg is látod- erre ő megfordult, és egy szós sem jött ki a torkán. Az aulába, már tömegek várakoztak, a terem közepén egy színpad állt, a srácok pedig lázasan készültek a koncertre.
- Ezt te szervezted?
- Mondjuk, hogy közöm volt hozzá. Nem szerettük volna, ha kihagyod a koncertet, ezért gondoltam, kicsit átrendezzük a kórházat, hogy te is velünk énekelhess.
- Mondj egy okot, hogy ne imádjalak téged Diego.
- Nem tudok ilyen okot- mondtam neki és megcsókoltam. Lodo is elkezdett készülődni, közben a lányokkal is beszélgetett egy kicsit. Jó érzés volt, hogy ennyire boldog és felszabadult.
Lassan el is kezdtük a koncertet. 3 dal csendült fel: A srácok énekelték, a Mil vidas atrast, Lodo és a csajok, az Encender nuestra luzt és végül Lodoval elénekeltük, az Aprendír decir adiost. Az egész koncert fantasztikus volt. A feleségem szemének a sarkában, egy apró könnycseppet véltem felfedezni. Boldog volt, ez az arcán is látszott. A koncert után, Lodo elköszönt a srácoktól, én pedig felkísértem őt. Beszálltunk a liftbe, és vártuk, hogy felvigyen minket az emeletre. Mivel Lodo eléggé gyenge, ezért nem akartam, hogy megerőltesse magát. A lift azonban meg sem mozdult. Kezdtünk aggódni attól, hogy valami baj van. Többször megnyomtam a vészjelzőt, de a lift meg sem mozdult. A feleségem arca, kezdett elfehéredni.
- Diego nem érzem jól magam- a keze ökölbe szorult, és csak hamar elvesztette az uralmat a teste felett. Elkezdett ide oda rángatózni, nekem pedig fogalmam sem volt, hogyan segíthetnék neki. Lehajoltam hozzá, és elkezdtem az arcát gyengéden simogatni. Úgy döntöttem, eléneklem a dalát, amit nekem írt, kiegészítve azokkal a sorokkal, amiket hozzá írtam, így lett teljes a dal.
Sokat tanultam tőled,
Tanultam hinni és várni,
Erőt merítek belőled,
Ezt nem is értheti bárki..

Szívemben a dal megmarad nekem,
újra átélem örök hangjait,
s ha szól az ének, álmodom a világot veled."
Ha álom volt, mit tőled kaptam, ébrednem kell, azt hiszem.

Ami meghalt benned újra élesztettem
Nem vagy egyedül én a részed lettem
Most beszélnem kéne, mélyen a szemedbe néznem
mennyi mindent nem mondtam, amit mondani kéne, 

Szívemben a dal megmarad nekem,
újra átélem örök hangjait,
s ha szól az ének, álmodom a világot veled."
Ha álom volt, mit tőled kaptam, ébrednem kell, azt hiszem.

Bízz magadban ha a tenger lángra kap,
merj szeretni mikor a csillagok visszafelé járnak
Nem számít, merre járunk.
A múltunk megtalálja az utat

Szívemben a dal megmarad nekem,
újra átélem örök hangjait,
s ha szól az ének, álmodom a világot veled."
Ha álom volt, mit tőled kaptam, ébrednem kell, azt hiszem.
Ő lassan megnyugodott, a szemei lecsukódtak, a lift pedig kinyílt

Continuará